A Duna és a Vág-Duna összefolyásánál 108-115 m tengerszint feletti magasságban fekvő Komárom a Kárpát-medence egyik legrégebbi települése, s gazdag történelmi múltú város. Területe a korai bronzkortól folyamatosan lakott. Megtelepedtek itt a kelták, majd közelében a Duna jobb partján a rómaiak létesítettek Brigetio névvel jeletős légióstábort és várost. A népvándorlás évszázadaiban a térségben az avarok tartózkodtak huzamosabb ideig.
 

    A magyar honfoglalást követően a 10. században a Vág-Duna torkolatánál megépített vár a magyar állam szervezésekor Komárom megye székhelye lett. A település a korabeli városokat megillető kiváltságait IV. Béla királytól kapta 1265-ben. Középkori vára helyén a 16. század derekán törökellenes erődként megépült az ún. Öregvár, melyet a 17. században I. Lipót uralkodása idején az ún. Újvárral bővítettek ki. A 18. században a város a gabonakereskedelem és a céhes ipar országos jelentőségű központjává vált.
 

    1745-ben Mária Terézia királynő szabad királyi várossá emelte. 1763-ban és 1783-ban nagyerejű földrengés sújtotta. A napóleoni háborúk hatására a bécsi udvar felújította a komáromi erődöt s elhatározta, hogy 200 ezer katona befogadására is alkalmas erődrendszerré építi ki. Az erődök építése az 1848/49-es magyar szabadságharc miatt félbeszakadt. 1848. szeptember 17.-én nagy tűzvész pusztította el a város kétharmadát. A következő évben a pusztítást az ostromló császári sereg ágyúi folytatták. A város védői Klapka György tábornok vezetésével ellenálltak a túlerőnek, a harcok után azonban a város romokban hevert. A 19. század hetvenes éveiben befejeződött a komáromi erődrendszer építése. Az erődlánccal körülzárt város viszont hanyatlásnak indult, s csupán a 19. század végén kezdett ismét fejlődni, főleg miután 1896-ban Komáromhoz csatolták a Duna jobb partján fekvő Újszőnyt, amivel teret nyert terjeszkedéséhez.
 

    1919-től Komáromnak a Duna bal partján fekvő része a Csehszlovák Köztársaság határvárosa lett. Az első bécsi döntés értelmében 1938-ban Magyarországhoz csatolták, majd 1945-ben ismét Csehszlovákiához. Jelenleg Szlovákia legdélibb járási székhelye 38 ezer lakossal, jelentős gépiparral (hajógyártás), élénk turistaforgalommal és kulturális élettel. Lakosainak kétharmada magyar nemzetiségű, így a szlovákiai magyarok egyik kulturális központja.